A BÖLCS ASSZONY ÚTJA - ONLINE TRÉNING

 A Bölcs Asszony Útja - A belső alkímia folyamata

2021. február 01. - 2021. március 29.

Február elsejének éjszakáján fordul az évkör, az időszak legfontosabb fogalmai pedig - megújulás és növekedés.

Aki jelezte, hogy lemaradt az őszi programról, pedig jönni szeretett volna, annak most itt a lehetőség!

A belső alkímia egy olyan születéstörténet, amikor tudatosságunkat a lelkünk evolúciója felé fordítjuk.
Hét lépcsőfok, hét kapu, ahol a bennünk élő Bölcs Asszony időtlen archetípusával kapcsolódunk.
Hét átjáró, ahol világra segítjük bölcs énünket.

A legerősebb pánikban, mikor az utcára is alig mertem kimenni és csak taxival tudtam közlekedni, Mia kezelése után rögtön képes voltam tömegközlekedéssel hazamenni. Szinte magam sem hittem mekkora erőt adott. Azóta is minden alkalom megkönnyebbülés és feltöltődés.

Szabina

Hírlevél

 

A nevem és az email címem megadásával hozzájárulok, hogy a Mia-Valóság hírlevelet küldjön számomra.

rarindraAz alábbi információk a klienseim által jutottak el hozzám. Néhányuknak ugyanis volt már ezen a téren tapasztalata, mielőtt találkoztunk volna. A beszélgetéseink során azonban különös dolgokra derült fényt, amelyeket azért osztok most meg, hogy minél több embernek a figyelmét felhívjam rá, mi az, ami nem kineziológia.

Jártam már kineziológusnál, de ott nem volt izomteszt.

 

Akkor az bizony, nem kineziológia!!!
A kineziológus egyik legfontosabb segítője, és egyben a kineziológia alappillére az izomteszt.
Az izomteszt alapja a test izmainak tónusa. A tónus változásai által értelmezhetjük a test válaszait.

A kineziológiai konzultáció során, egy adott problémából kiindulva ún. „oknyomozásba" kezd a kineziológus. Az izomteszt segítségével keresi azokat a mögöttes érzelmeket, konfliktusokat, a sajátságos életkorokkal együtt, amelyek a jelen helyzettel kapcsolatban állnak. Nagyon fontos, hogy szintén izomteszt segítségével határozhatók meg a személyre szabott korrekciók.

A kineziológus néhány perc után azt kérte, hogy vegyek le magamról minden ruhát!

Amennyiben ez a kérés elhangzik, azonnal ott kell hagyni a helyet, az illető személyt, aki kineziológusnak nevezi magát, és olyan messzire menni, amennyire csak lehet! Mindenkinek tudnia kell róla, hogy nincs egyetlen olyan teszt, sem egyetlen olyan oldási forma, amit ruhában ne lehetne elvégezni.

Azt mondta a kineziológus, hogy az oldások csak akkor működnek, ha hetente jövök!

Hát bizony, ez sem igaz ebben a formában. Tulajdonképpen az oldások sűrűségére vonatkozó információkat is az izomteszt segítségével határozzuk meg, ezért ezek is teljesen személyre szabottak . A személyes tapasztalatom az, hogy az oldások – nagy átlagban – 3-4 hetente követik egymást, de természetesen ettől eltérő intervallum is lehetséges. Az oldás hatékonysága nem annak a függvénye, hogy hetente jár-e valaki!

És amivel én magam is találkoztam jónéhányszor:

Nem hiszek ilyen hókuszpókuszokban, de eljöttem, mert eddig semmi nem segített.

Mindig igyekszem mindenkivel tudatni, hogy a kineziológia, tudományos megfigyelések, kutatások eredményeként jött világra!

Semmiben nem kell hinni, a konzultáció tényeken alapul, az ég világon semmi misztikus nincs benne. Persze, ahogy minden – hagyományos és alternatív gyógyító eljárás – lényegesen hatékonyabb lehet, ha a kliens leteszi a voksát a gyógyulás mellett, ahelyett, hogy hátráltatná azt.

Akinek az, az első mondata, hogy „rajtam még senki nem tudott segíteni", arra mindössze annyit válaszolhatok, hogy akkor valószínűleg én sem fogok. A saját életünkben ugyanis alapvetően nekünk magunknak kell rendet tenni, egy külső személy adhat támaszt, kísérhet bennünket a folyamat során, ott lehet mellettünk, a saját utunkon azonban nekünk magunknak végigmenni.

Szeretném, ha ehhez bíztatást nyújtana Anita Moorjani néhány gondolata:

„Ebben a kitágult állapotban megláttam, hogy egész életemben milyen durván és elitélően bántam magammal. Nem valaki más büntetett. Végre megértettem, hogy nem mások, hanem én nem bocsátottam meg magamnak. Én magam ítéltem el saját magamat, amiért nem bocsátottam meg és nem szerettem eléggé. Senki másnak nincs köze ehhez.

Láttam magam az univerzum gyönyörű gyermekeként, és a feltétel nélküli szeretethez elég volt maga a tény, hogy létezem. Rájöttem, hogy semmit nem kell tennem érte – sem imádkozni, sem könyörögni..."